Bratwurst

Sajnos azt kellett megfigyelnem, hogy a rendesen végigrágott, alapos posztok többsége sosem készül el. 80 százalékos készültségű posztok tömege porosodik a meghajtómon, amelyeknél már csak néhány dolog végiggondolása hiányzik, csak valahogy mindig akad valami érdekesebb tennivaló. Úgyhogy most egy kiforratlan poszt következik.

Szóval, mikor megtudtam, hogy egy Richard Duncan nevű elemző 2002-ben meglepően pontosan leírta a 2007-től induló válságot és annak menetét, azonnal eldöntöttem, hogy meg kell néznem azt a könyvet. Az amazonnak köszönhetően nem telt bele egy hét, és a kezemben volt a „The Dollar Crisis” című munka, ami kivételesen jól befektetett 13 euronak bizonyult.

A könyv több mint 300 oldal, mégis megpróbálom összefoglalni a fő mondanivalóját (ne felejtsük, hogy 2002-ben íródott, a dotcom buborék kipukkanása után): 

1. Globális méretű hitelbuborék pukkadt ki
2. Ez a buborék az 1970-es évek óta, a Bretton Woods-i rendszer szétesése óta fújódott.
3. Az aranyra épülő és a Bretton Woods-i rendszer, és a jelenlegi között lényeges különbség van stabilitás szempontjából:

a.       Az I. világháború előtti rendszerben az arany volt a nemzetközi tartalék valuta, nemkülönben közvetetten a Bretton Woods-i rendszerben.

b.       Ezért e rendszerekben a tartalék valutából korlátozott mennyiség állt globálisan rendelkezésre

c.       Ebből következően nagy külkereskedelmi deficitek sosem állhattak fenn tartósan, mivel a deficites ország egyszerűen kifogyott volna a pénzből egy idő után

d.       Bretton Woods után a dollár vette át az arany helyét, amiből viszont korlátlanul lehetett újat teremteni.

4. Ez egy újfajta globális gazdasági-pénzügyi dinamikát hozott létre, melyben számos szegény ország az USA-ba irányuló exportra épít, az USA pedig vígan importál.
5. Az eredmény tartós, és egyre növekvő amerikai külkereskedelmi deficit (és exportőr szufficit).
6. De facto az USA az import többletért frissen nyomtatott, ha úgy tetszik, fedezet nélküli dollárral fizet.   
7. E dinamikának köszönhetően a világban lévő dollármennyiség sokszorosára nőtt az elmúlt évtizedekben. A következmények:
   1. jelentős monetáris stimulus az exportőrök oldalán: felpörgő gazdaság, majd ingatlan / tőkepiaci buborék, majd kipukkanás, majd bankcsődök, GDP esés, defláció. (Japánban a 80-as évek végén, kistigriseknél 1997-es válság).
   2. Ingatlanpiaci es tőzsdei buborék az USA-ban. A friss dollárok az exportőröktől ugyanis visszacsorogtak az amerikai gazdaságba.  Ennek oka, hogy az exportőrök nem válthatták át a dollárt a saját valutájukra, hiszen az felértékelte volna azt a dollárral szemben, és rontotta volna az adott ország versenyképességét. Maradt tehát dollárban, és mivel kamatot azért akartak kapni a pénzért, amerikai kötvényeket vettek rajta.

Néhány kiegészítő megjegyzés / magyarázat:

-         a buborék az abnormálisan alacsony kamatokon keresztül jelentős felesleges termelő kapacitást hozott létre. Ezért van, hogy a buborék kipukkanása után deflációs veszély van, mivel abnormálisan sok termelő kapacitás verseng a lecsökkent keresletért.

-          A megnövekedő globális pénzkínálat azért nem okozott inflációt, mert egybeesett nagymennyiségű olcsó es viszonylag jólképzett munkaerő globális gazdasági véráramlásba való bevonásával, gyakorlatilag szinte minden gyártó tevékenység Ázsiába helyezésével. Ez igen mérséklően hatott a felhasználói árakra.

-          Az egyik visszatérő gondolat, hogy buborék utáni környezetben nem működik a pénzteremtés politikája. Ez amiatt van, mert e gazdasági környezetet a kereslethez képesti túlzott méretű kínálat (gyártó kapacitás) jellemi. Így az ilyen gazdaságban egyszerűen nincsenek profitábilis beruházási lehetőségek, ezért a vállalkozások hitel kereslete radikálisan csökken. A jegybankok tehát bármennyi pénzt teremtenek, az nem jut el a vállalatok és fogyasztók zsebébe. 

Amellett hogy a fenti gondolatmenet összes pontjára statisztikák tömegét hozza, és az egész konstrukció meglehetősen logikusnak hat, tényleg lenyűgöző pontossággal jelzi előre a jelenlegi válság menetét; pl.

-         hogy az amerikai ingatlanpiacon fog kezdődni,

-         hogy az amerikai un. GSE-k óriási bajba kerülnek, és a kormánynak kell őket megmenteni

-         ahogyan az óriásbankok(at) is;

-         hogy a dollár esni fog;

-         hogy a FED nullára kell csökkentse a kamatot;

-         hogy példátlan fiskális és monetáris vészintézkedések lesznek, amelyek végül FED-finanszírozta  kormányzati költekezésben végződnek.

De van egy bibi. Duncan a 2007-ben kezdődött válságot a 2001-es közvetlen folytatásának várta, amellett érvelve, hogy erőteljes monetáris-fiskális stimulussal átmenetileg esetleg lehet ugyan tompítani a válságot, de utána hamar következik az annál nagyobb dögvész-halál-pusztulás.

Viszont tudjuk, nem ez történt. A jelentős intézkedések további 4-5 évre igen nagy növekedést hoztak világszerte. 

Úgy tűnik tehát, hogy míg a „big picture”-t kiválóan érti, pont fordított előrejelzést adott a rövid távra vonatkozóan. A döntéshozók, pl. a központi bankosok rosszul tették volna, ha az ő tanácsára hallgatnak, legalábbis a 2002-2006 időszakot illetően. 

Kinek van tehát igaza? Jó elmélet ez most akkor, vagy nem?

***

Duncan 2004-2005-ben újabb fejezeteket irt a könyv második kiadásához, melyben elmagyarázza, a 2001 után tett globális jegybanki lépéseket, melyek kihúztak a mélyből a világgazdaságot, és – nem túl meglepő módon – amellett érvel, hogy nemsokára még nagyobb szívás jön, es akkor megint ugyanazzal a dilemmával szembesülnek a döntéshozók: globális depresszió vagy meg példátlanabb es radikálisabb fiskális es monetáris élénkítés. Helyesen látja előre, hogy az utóbbi fog történni, no de, figyelmeztet, ez csak igen rövid ideig tartja majd víz felett a gazdaságot, aztán pedig nagyon hamar jönni fog, az annál nagyobb, gonoszabb, vicsorgó stb stb stb.

A frissebb statisztikákat látva – és tudjátok hogy összességében inkább pesszimista vagyok – már nem tűnik elképzelhetetlennek, hogy mégiscsak egy többéves kilábalás elején vagyunk, és fészkelődik a kisördög bennem, hogy végülis, ha a hatóságok „épphogy” mindig kiszedik a világgazdaságot a bajból es az aktuális „végső” válságokkal együtt is a ciklusok egészét tekintve nő a globális GDP, akkor az lehet hogy nem is olyan rettenetes.